Nem tervezett történések

Hetek óta gondolkozom, írjam, vagy ne. Ma úgy döntöttem leírom az elmúlt időszak történéseit, ami gyakorlatilag egy új fejezet kezdetét jelenti, itt ebben a blogban.
A tények röviden:
Mancinak ez volt a negyedig tüzelés, teljesen biztos voltam benne -én marha-, hogy Petinek soha nem fog összejönni vele a párosodás, hisz saját szememmel láttam, hogy hiába próbálkozik a közelében sincs a "dolognak". Igen, szinte hallom,hogy mondjátok, ki nem látott már német juhászt tacskóval és hasonló történetek, de én biztos voltam benne, ha két évig nem jött össze akkor most sem fog. Tévedtem, sajnos. Sajnos, mert, most úgy érzem magam, mint egy pénzhajhász szaporító, aki fél éven belül másodszor elleti a szukáját. Akik ismertek, tudjátok, ez mennyire távol áll tőlem.
Manci gyönyörüen produkálta az álvemhesség tüneteit, nem is foglalkoztam vele különösebben, egészen kb. egy hónappal ezelőttig. Akkor egyik napról a másikra el kezdett nőni a pocakja. Akkor már tudtam -bár biztam benne,hogy tévedek- hogy csak az álterhesség miatti zabálás miatt van- hogy rezeg a léc. Az állatorvos természetesen szabadságon volt, de azt mondta, hogy tök mindegy, hogy megnézi vagy sem, már ugysem lehet semmit csinálni. Őrülten számoltam és szeptember 10. körülre tippeltem az ellést. Megint tévedtem. Három nappal ezelőtt el kezdett nagyon lihegni, biztonság kedvéért megcsináltam a helyét, de ugy gondoltam van még idő. Megint tévedtem. Augusztus 30-án hajnalban elkezdődött és mire a család felébredt megszületett 12 kölyök. Mind egészséges, bár az elsőkhöz képest nagyon kicsi fehér foltos kiskutya. Életem legszörnyübb napja volt. Az teljesen egyértelmü volt, hogy ennyit nem tudok megtartani, Manci nem birná ki és hogyan tudnék jó gazdit találni ilyen sok kiskutyának.
Döntöttünk négyet meghagyunk, a többit elvittem az orvoshoz, ahol gyorsan és csendben elaludtak. Utáltam és még most is utálom magam, de azt hiszem nem tehettem mást. Szörnyü volt kiválasztani őket, nem részletezem milyen érzések kavarogtak benne.

Ennyi a történet, nem tudok nekik ugy örülni, mint az elsőknek, mert ahányszor rájuk nézek, eszembe jutnak azok akik az én hülyeségem miatt halálra lettek ítélve, aznap, amikor megszülettek.

Egy dolgot biztosan tudok, ugyan olyan lelkiismeretesen meg fogom nekik keresni a legmegfelelőbb gazdikat és figyelemmel kísérem a sorsukat, Mancit pedig, ahogy lehet ivartalaníttatom.