Oldalak

2011. október 11., kedd

kutya és gyerek


A fenti kérdést mostanság sokan tették fel nekem, sokszor meggondolatlanul döntünk és később baj lehet belőle. Ezt a kis irományt egy naplómban irtam egyszer, bemásolom, hátha hasznos lesz valakinek.

"Akinek van gyermeke annak természetesen ő kell, hogy legyen a világon a legfontosabb. Ez szerencsére az esetek nagy többségében így is van. Vannak az "elvetemültek" - ide sorolom magamat és egész családomat is", akik nagyon szeretik a kutyájukat is és majdnem, ismétlem majdnem teljes értékű családtagként kezelik.

Szerintem nincsen evvel az égvilágon semmi baj.

A bajok ott kezdődnek, amikor hazaviszünk egy kutyát, mondjuk a pici gyerekünk mellé. Ugy gondolják sokan, hogy miért lenne itt gond, hiszen ők szeretik a kutyát, majdcsak ellesznek. Szerencsére a legtöbb esetben nem is lesz semmi gond, azután jönnek a sokkoló médiaahírek. "megtámadta a család kutyája a gyereket, megölte a gyereket a láncon tartott kutya, stb.



Hogy ez ne történhessen meg, az csak rajtunk múlik. Először is egyáltalán nem mindegy,hogy milyen fajtát választunk. A kutyákat vérmérsékletük, adottságaik, testi alkatuk és még rengeteg jellemzőjük alapján kezdték el kitenyészteni. Ha megtetszik egy kutya, vegyük a fáradtságot, hogy utánanézünk mik a fajtára jellemző alapvető tulajdonságok. Ez nagyon fontos!
Persze kivételek mindig vannak, de igen ritkán hallani olyat, pld. egy labrador megtámadott volna egy gyereket, hiszen rá a legjellemzőbb tulajdonság a feltétel nélküli emberszeretet. Egy tanya őrzésére biztos nem ezt a fajtát választanám.
A fajtajellegen felül még érdemes megnézni a szűlőket. Jó példa erre Luxi kutya, akinek már -ahogy irtam - az anyja is fajtára nem túl jellemző módon agressziv volt velünk.
Luxi sem volt egy kifejezetten emberbarát vizsla, de tudtuk kezelni az agresszivitását és amellett igen kivételes intelligenciával rendelkezett, tehát gyorsan megtanulta, hol vannak a határai.

Ami még nagyon de nagyon fontos, hogy tanuljunk meg kutyául. A kutyáknak igen érthető egyértelmű nyelvük van. Ezt ismerni kell, és még fontosabb,hogy a kisgyerek is ismerje. Nem értek egyet azokkal, akik ugy gondolják, hogy a gyereknek mindent szabad a kutyának tűrnie kell. Ez teljesen ellenkezik a kutya természetével.
Amig a gyerek kicsi, nekünk kell vigyázni rá.

Én soha nem hagytam őket egyedül pld. a kertben, ha én nem voltam ott. Annak ellenére tettem igy, hogy soha egyetlen egyszer sem néztek egyik gyerekemre még ferde szemmel sem.

Volt egy hatalmas kelés a Bubu lábán, amit nem láttunk a szőrtől. Bence kb. 2 évesen téb-lábolt mellette és véletlenül rálépett a lábára.
Bubu iszonyatos hangon felordított és elrohant de még csak a fejét sem forditotta a gyerek felé.
Viszont a kutya az kutya, a gyerek meg gyerek.

Amikor elegük lett a nyuzásból, bementek a helyükre, ahol a gyerekek pontosan tudták, hogy nem kell őket zargatni. Az az ő váruk, ott nincs piszkálás.

Mindkét gyerekemet egyébként Bubu tanított meg járni. Négykézláb odamásztak hozzá, felkapaszkodtak a hatalmas szőrén, a nagy bufla meg meg sem mert mozdulni, azután ahogy a gyerek oldalazva elkezdett totyogni óvatosan lépkedett velük együtt. Ha fenékre estek próbálta őket felállítani az orrával. Ezt kétszer is végignéztem mindkét gyereknél és mondhatom bátran, hogy életem egyik legszebb élménye volt.

Nálunk szerencsére jó sok gyerek van a családban és kivétel nélkül mind imádta őket. Gyakran feküdtek az árnyékban a ház mellett, de ritkán telt el ugy egy óra, hogy valamelyik gyerek ne ült volna le hozzájuk egy kis simire, vagy éppen elpanaszolni az élet nagy gondjait:)
Create Avatar. Corners 1
Ha tisztában vagyunk a saját adottságainkkal is, -ugye én nem birtam volna pld.Balu a földrenyomni, amikor arra volt szükség, de a párom igen- és kellő megfontolással választunk kutyát a gyerekünk mellé, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a gyerekünk egy kicsit "több" lesz azoknál akik nem igy nőnek fel és nem vállnak tagjává, a kutyáikat kínzó, kegyetlenül tartó emberek táborának."

Nincsenek megjegyzések: